Az utóbbi időben egyre jobban megszaporodtak az account lopással kapcsolatos panaszok. Az esetek 99%-ban maga a felhasználó tehet róla, hogy ellopták az accát és vele minden karakterét és a játékra fordított idejét valamint pénzét. Egyre gyakoribb, amikor valaki GM-nek vagy más egyéb a Metin2.hu üzemeltetéséhez tartozó személynek adja ki magát és így kéri el a játékosok jelszavát. Sok esetben azt mondják, hogy "meghackeltek valami progival, pedig nem adtam meg a jelszavam senkinek". Ez lehet, csak nem ez az egyetlen lehetőség, amivel el tudják lopni az accotokat. 

Sajnálatos módon 10 játékosból 7 nem olvas egyáltalán fórumot 2 pedig csak 1x 2x járt az elmúlt fél évben a fórumban. Mindenkinek a saját érdeke lenne rendszeresen járni a fórumba, főként a Hírek és bejelentések részt olvasva, hiszen itt minden új "trükközés" és ennek kivédése is meg szokott jelenni, így ezeket elolvasva kevésbé tudnak majd átverni bennünket.

 

 

A nagy tudatlanság, informálatlanság miatt, amit tapasztalok a játékban és a fórumban nap, mint nap, úgy döntöttem leírom ide, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy ne tudjanak "feltörni" minket. Természetesen ezek se adnak 100%-os biztonságot, de mégis sokkal biztosabban tudhatjátok az accotokat, ha ezeket betartjátok!

1. Lépés

Mielőtt regisztrálnánk a játékba, győződjünk meg róla, hogy a gépünket megfelelő tudású Vírus- és kémprogramírtó program védi. Futtassuk le őket a biztonság kedvéért, sose lehet tudni. 

Miután ezzel megvoltunk és a rendszerünk tiszta, nem tartalmaz semmiféle spyware, adware, trojan vagy keylogger programot, lépjünk tovább a következő pontra.

2. Lépés

Új E-mail cím létrehozása. Nagyon fontos, hogy új E-mail címet készítsünk és erről regisztráljunk majd a metinbe. És ezt az E-mail címet SOHA SENKINEK SE ADJUK MEG
Az új E-mail cím lehetőleg ne valami magyar vacak ingyenes cím legyen ( kerülendő a freemail, citromail és vipmail ), legyen inkább gmail.com -os. Az is fontos, hogy ezt az email címet sehol máshol semmi másra ne használjuk, mégis jól jegyezzük meg, hogy mi is az E-mail címünk. Miután megvan az új E-mail címünk, menjünk a következő lépésre.

3. Lépés

Regisztrálás a játékba. Fontos tudni, hogy a Játék úgy működik, hogy elsőként regisztrálnunk kell valamilyen néven, email címmel és jelszóval. Ez lesz a FELHASZNÁLÓNÉV. Ezzel kell majd minden alkalommal belépni a játékba.  Minden felhasználónak (Acc) lehet 4db karaktere, mindegyiknek kell adni egy nevet, ez lesz a KARAKTERNÉV. Ez az, amit a játékban látnak a többiek, tehát ezen a néven tudnak majd minket beazonosítani NEM A FELHASZNÁLÓNÉVEN! Nagyon fontos, hogy a Felhasználónév teljesen más legyen, mint a karakter név. Ezért mielőtt regisztrálunk találjuk ki milyen neveken szeretnénk a játékban megjelenni és utána találjunk ki egy teljesen eltérő felhasználónevet. Pl, ha KingBoss néven szeretnénk a játékban lenni, akkor a felhasználónevünk ne legyen se Kingboss, se valamilyen King vagy valamilyen boss, hanem legyen pl: pistike8904 . Ha így teszünk és senkinek soha nem adjuk meg a Felhasználónevünket, akkor sose fogják kitalálni, hogy KingBoss nevű játékos pistike8904 névvel lép be a játékba.

4. lépés

Adataink védelme. Figyeljünk rá, hogy Felhasználónevünket, jelszavunkat, E-mail címünket rajtunk kívül SENKI!! Ismétlem SENKI ( családtag, barát, barátnő, haver, szomszéd ...stb.) ne tudhassa meg! Ne írjuk fel papírra a gép mellé, ne mentsük el a gépen az asztalra ...stb.  Ne adjuk meg senkinek se játékban vagy MSN-en vagy más helyeken! 

5. lépés

Ne akarjunk csalni, megkönnyíteni magunknak a játékot mindenféle külső program használatával. Nagyon sok féle fajta segédprogram (hack) létezik a metinhez, melyek nagyon csábító ajánlatokkal kecsegtetik a játékosokat. Erősebb skillek, gyorsabb mozgás vagy ütés, teleportálás, tárgy ellopás másoktól, yanghack és még sorolhatnám. Sok játékos elcsábul és a könnyebb utat választja és közben nem is sejti, hogy milyen veszélyeknek teszi ki magát.

Az ember azt hinné, hogy a hackeket készítők puszta kedvtelésből, mások játékának könnyebbé tétele miatt készítik ezeket a programokat, de az igazság sajnos sokkal rosszabb.

Ők se a "semmiért" dolgoznak egy-egy működő program létrehozásán. Gondolkozzunk egy kicsit... manapság semmi sincs ingyen, így ezek se. Pénzbe nem kerül, akkor mibe kerülhet? Na mibe? Igen! Az accunkba! A hack programok 99%-a tartalmaz valamilyen vírust, spyware vagy keylogger programot, amit ha elindítunk ( mármint a hacket) az esetek nagyrészében aktiválódik a kis vírus a háttérben és amint beírjuk a nevünket, jelszavunkat a belépéshez, ők ezt logolják és elküldik interneten a program készítőjének, aki ezután annak az accát lopja el, akinek csak akarja.

Különösen gyanús minden olyan program, ami már önmaga is kéri a nevet és a jelszót, ezeknél biztosak lehetünk benne, hogy az adataink már mennek is tovább valahova. Erre legjobb példa a G1 néven MSN-en egymásnak küldözgetett YANGHACK-nek beállított programocska, amit ha elindítunk kéri a nevet és jelszót. Ha beírjuk ez azonnal körbeküldi MSN-en, Skype-on és egyéb helyeken így "aki kapja marja" alapon átkerül valakihez a felhasználónk és nem tehetünk mást, mint sírva integetünk és végleg elbúcsúzunk a felhasználónktól.

6. lépés

Ne hagyjuk magunkat átverni! Egyre többen trükköznek azzal, hogy mindenféle GM-es néven hoznak létre karaktert és privátba ráírnak a játékosra és valamilyen mondvacsinált ürüggyel elkérik a nevet és a jelszót. Legtöbb esetben azzal fenyegetnek, hogy "feljelentettek hack használat miatt, ezért ellenőriznünk kell téged, add meg a neved és jelszavad, hogy megnézhessük, ha nem teszed ki leszel tiltva a játékból" Vagy "Vírusos lett a játék és elvész az adatbázis ezért elkérjük mindenkinek a nevét és jelszavát, ha nem adod meg akkor pár nap múlva lehet már nem tudsz majd belépni" .

Mi próbálunk figyelmeztetni mindenkit, a fórumban több helyen is ki van írva néhány alapszabály:

1, A GM-ek SOHA NEM KÉRIK EL A NEVED ÉS A JELSZAVAD! Nem véletlenül írjuk ezt, a SOHA valóban SOHÁT jelent, még ha világvége lenne is akkor se kérnénk / kérhetnénk el a jelszavatokat. Miért nem kérjük soha? Mert nincs olyan eset, amihez nekünk szükségünk lenne a jelszavaitokra. Mi mindent látunk mindenkiről egy külön admin felületen, amihez nem kell a jelszavatok. Ebből kifolyólag, aki JELSZÓT KÉR TŐLETEK az BIZTOS NEM GM ÉS CSAK EL AKARJA LOPNI AZ ACCOTOKAT! NE DŐLJETEK BE, bármivel is fenyeget, akár törlés, akár tiltás bármi, NEM KELL MEGIJEDNI nem lesztek kitiltva! Arról nem beszélve, ha valódi GM kérné el a jelszavatokat, vagy pl én a Felhasználási Feltételek értelmében NEKÜNK SE ADHATJÁTOK MEG !!! ) 

2, A GM-ek nem tudnak tárgyat adni, tárgyat húzni, vagy bármit csinálni a tárgyakkal. Ennek megfelelően Kereskedő ablakot SE nyithattok GM-re és ők se rátok! Ha bárki azzal állít oda hozzátok, hogy ő GM és adjátok neki a fegyvereteket, ruhátokat és csinál belőle +9-est, akkor HAZUDIK!!! GM NEM TUD ILYET CSINÁLNI. 1 ember van a játékban, aki képes tárgyat adni, az én vagyok a JÁTÉK ADMIN, én viszont ilyet soha se teszek - kivéve bizonyos eventen - tehát kérni is felesleges. Összegezve SOHA NE ADJÁTOK ODA  A TÁRGYAITOKAT MÁSNAK, AKI AZT ÍGÉRI, HOGY FELVISZI +9-RE, MERT BIZTOS HOGY ÁTVER ÉS AMINT ÁTADTÁTOK A TÁRGYAT LELÉP VELE! 

3, A GM-ek ismertető jelei, amiről felismerheted, hogy valóban GM-e vagy sem:

- Legfontosabb, ha nem is látod őt csak chaten vagy privátban ír, akkor másról nem tudhatod, hogy GM-e vagy sem CSAK A NEVÉRŐL!  Minden GM neve előtt ott van SZÖGLETES ZÁRÓJELBEN [ ]  a rangja. Ez lehet: [GM] [SGM] [GA] [COMA] . Nagyon oda kell figyelni, hogy a NEVE előtt legyen ez nem mögötte, nem a chatsor elején ...stb. És figyeljetek rá, mert sokan trükköznek, hogy ha nem figyeltek elhigyjétek. Egyik példa a Hasonló formára ( Zöld a valós, Piros a Hamis, vagyis csaló verzió) : [GA]Asmodeus vagy |GA|Asmodeus - Nagyon sok a piroshoz hasonló nevet tiltottunk a játékból az elmúlt napokban és folyamatosan jönnek létre újak. Nagyon hasonló a 2 név, így sokan be is dőlnek neki! Minden esetben alaposan nézzétek meg, hogy a 2 függőleges tetején és alján van-e vízszintes "pöcök" amitől zárójel lesz és nem kis L betű.

Ha látjuk is az "állítólagos GM"-et, akkor a további látható ismertetőjelei :

- 99-es szintű ( nincs a játékban még más, akinek 99-es szintje lenne)

- Csata lova van

- Magas szintű +9-es cuccai vannak ( ruha, fegyver )

- Feje felett a birodalmi zászlóknak megfelelően villog egy Sárga < GM > felirat. ( Mindenkinek GM villog a feje felett, az SGM-nek, GA-nak és CoMa-nak is, miért? Azért, mert a GM-ek egy "4. birodalomban vannak" a GM birodalomban - így a kék, sárga és piros birodalomhoz hasonlóan nekik is van egy birodalom zászlójuk, ez maga a GM jel. Azért látja mindig mindenki a fejük fölött, mert olyan, mint amikor más birodalmi jön hozzátok és látjátok a fejük felett a piros, kék vagy sárga zászlót.

- Lovagias a rangja ( Ez nem minden esetben igaz néhányszor egy-egy párbaj után lemehet a rangjuk akár negatívba is, de ezt "orvosolni" szoktam )

 

Eme kis szösszenetünk végére érve a fentieket betartva remélem sokaknak segítettem a Felhasználói fiókjuk biztonságosabbá tételében és a lopások, átverések kivédésében!

süti beállítások módosítása